Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

"Cipő a Szovjetunióban született, olyan társadalomban nevelkedett, ahol mindenki dolgozhatott, ahol az iskola mindenki számára hozzáférhető volt, ahol a beteg embertől nem azt kérdezték, hogy mennyi a pénze, hanem, hogy mi a baja. Hitt abban, hogy igenis lehetséges olyan társadalmat teremteni, ahol az ember számít és nem a pénz.

Nem erőltette rá az emberekre a véleményét, így legjobban a dalaiból ismerhetjük meg a gondolkodását: sokat emlegetett pesszimizmusa mellett érzékenységgel, hittel, igazságérzettel bízott egy jobb világ, a közösségi társadalom eljövetelében. A zenekart különböző beállítottságú emberek alkotják, de Cipő soha sem tagadta: kommunista embernek vallja magát. Nagy bajnak tartotta, hogy a különböző gondolkodású emberek nem tudnak Magyarországon leülni és beszélni egymással. Megfordult az MSZP közelében, de csalódott, és megtalálta, hogy saját igazságérzete alapján hova tartozik.

Politikai családja a Munkáspárt volt. Barátunkként és elvtársunkként becsültük, tiszteltük, és szerettük őt.

Hiába aludtál el örökre, Cipő. A lelked, és minden, amit nekünk adtál, halhatatlan. Továbbra is velünk leszel minden dalodban."

 

Ez a Munkáspárt közleménye a holnapi temetés kapcsán. Tulajdonképpen az első mondat ütötte meg a szememet benne: így ezt még nem láttam leírva. Hogy Ungváron született, azt már igen. A Szovjetunióról - a kommunista érán kívül - így csak Franciaországban és a húszas évekbeli Németországban beszéltek, azok az emberek, akik a bolsevizmust csak a propagandájából és a külföldiek számára berendezett Patyomkin-falvakból ismerték. A weimari Németországban a Sztálin által irányított kommunista párt a legerősebb pártok egyike volt, erősebb, mint eszmei alomtestvére, a náci párt. A tőlük való félelem ihlette Hitler düsseldorfi beszédét a német ipar mágnásai előtt, akik tőlük tartva juttatták őt hatalomra egy esztendővel később. "Ha mi nem lennénk, akkor ma nem élnének burzsoák Németországban, és a bolsevizmus vagy nem-bolsevizmus kérdése már rég eldőlt volna...Elég jól tudom, uraim, hogy amikor a nemzetiszocialisták az utcákra vonulnak, akkor este hirtelen tumultus és lökdösődés támad, a burzsoák visszabújnak a függönyeik mögé, majd kinéznek és ezt mondják: Az éjszakámat ismét megzavarták, megint nem fogok tudni aludni. Miért kell a náciknak mindig provokálniuk és az utcán masírozniuk az éjszaka közepén? Uraim, ha mindenki így gondolkodna, akkor senkinek sem zavarnák az álmát, igaz, de a burzsoázia sem merészkedne az utcára."

 

Lám, még Hitler is naiv volt. A kommunista időszakban, Sztálin (Kínában Mao-ce-tung) haláláig, utána és másutt a konszolidációig - ami a kommunista hatalombitorlás kritika nélküli elfogadását jelentette - éppenhogy nem volt zavartalan senkinek az álma, a legfelsőbb vezetőkig bezárólag. Ebből az időszakból származik a "csengőfrász", a legszörnyűbb dolgokat és személyeket is becéző oroszok szájából a "fekete Maruszja" kifejezés (a hajnalonta az utcákon robogó, lefüggönyözött rabszállító autókat nevezték így). A Szovjetunióban valóban dolgozhatott mindenki. Hol itt, hol ott. A negyedik irodalmi Nobel-díjas orosz író, Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin elég sokat mesélt róla. Hogy a beteg emberrel mi lett, és miért betegedett meg, arról meg a csernobiliek és az egykor Tengizben szolgáló magyarok mesélhetnének szép történeteket. Meg a hadifoglyok, meg a kicsi robotra kihurcoltak, és ismét csak Szolzsenyicin, ha még nem ismerné a kedves Olvasó Rákosztály (Rakovij korpusz) című művét. Szó nincs ebben már a Gulagról, egyszerűen csak a dicső Szovjetunióról. 1968-ban adták ki.

 

Még a facebookon is sok a kommunista-szimpatizáns. Még a saját ismerőseim között is. Van közöttük mindenféle náció, fiatalok, idősebbek egyaránt. A fiatalokat még nagyjából megértem. Fogalmuk nincs arról, amit összehordanak nekik, és amit aztán ők szépen továbbhordanak. Mint a franciáknak (ahol - nem véletlenül - a kommunizmusnak lassan százötven éves hagyománya van, és még régebbi előzménye) és azoknak a németeknek sem volt, akiknek egyetlen percet se kellett kommunizmusban élniük. Jó, nem kommunizmusban, hanem az erre hivatkozó, emberalatti, totalitárius diktatúrában. Ami emberalatti, totalitárius diktatúra marad konszolidált formájában is. Jóllakottan még a farkas is elnézőbb, mondták a régiek. Tehát a fiatalabbakat megértem. Bizonyos szempontból az öregeket is. Az emlékezet mindent megszépít, és akadtak jó páran, akiket teljesen kielégített a panellakás, Zsiguli és nadrágszíjtelek. No meg a "biztonság", ami csak egy ál-biztonság volt persze, mert agyaglábakon állt, de mégis biztonságnak tűnt. Értékrendnek értékrend ez is, írtam régebben, de a SERTÉS ÉRTÉKRENDJE. Az állaté. Nem különbözik tőle a "kapitalista" értékrend sem, legfeljebb annyiban, amennyiben egy ínyenc alkoholista különbözik a kannásbort vedelő kocsmatölteléktől. A mindent megoldó gazdasági csodáról, piacról, szabad gazdasági versenyről papolók semmiben nem különböznek a régi szép vegetálás után nosztalgiázóktól. Az első a nemes angol hússertés világa, a másik a magyar parlagi disznóé. Mindkettő röfög, mindkettő habzsol, mindkettő összes élvezete kimerül abban, hogy ehet és a hátát vakargatják. Végül mindkettőt levágják.

Szegény Cipő. Én biztosan nem fogom soha megtudni, hogyan és miért lett kommunista, ha kommunista lett egyáltalán. Nem is fontos. Az se volt fontos, hogy József Attila miért vált kommunistává, és kommunistává vált-e egyáltalán abban az értelemben, amilyen értelemben a kommunistákra gondolni szokás. Egyesek szerint fizetett pártköltő volt. Ő maga is tett ilyen kijelentést. Aztán meg sajnálta, hogy kirúgták a pártból. Pedig nem kellett volna sajnálnia. De ez már sokkal inkább pszichológia, mint politika vagy elméleti számvetés. A mindent meghatározó gyermekkor. "Atyát hívtál elesten, / embert, ha nincsen isten. / S romlott kölkökre leltél / pszichoanalizisben." Nem az én asztalom, különösen nem most.

"A lelked, és minden, amit nekünk adtál, halhatatlan" - írja a Munkáspárt közleménye. Lelked? Egy kommunista szájából? A "halhatatlan"-ról ne is beszéljünk. Természetesen lehetséges olyan társadalmat teremteni, ahol az ember számít és nem a pénz. Vagyis nem a virtuális anyag. Volt is már ilyen. Számunkra régen, történelmi léptékben tegnap, egészen az emberiség hajnalától kezdve. Nem kellett megteremteni - az nem az ember feladata, és nem is képes rá -, megteremtette az anyatermészet. Csak el kellett fogadni, és sokáig el is fogadták. Megint az a fránya definíció: mi is az az "emberi" társadalom? Egy utópia vagy a manifesztálódott lehetőség?

"A lelked, és minden, amit nekünk adtál, halhatatlan." Ez az egyetlen mondat kifejez mindent az emberről. AKÁRMIT mond, abban benne van az eredeti természete. Nem tud vele mit kezdeni. Legfeljebb tagadja, de ezzel is igenli. Vagy nem foglalkozik vele. Ez esetben viszont tényleg semmi nem választja el a sertéstől.

 

Szegény Cipő. Nyugodj békében.

 

2013. 03. 21.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1