(a feleségének, hogy évekig Orbán Viktor szeretője volt)
Ez egy két éves cikk. Az egyik – friss Kossuth-díjas – színésznőnkről is szó van benne, az alcímben szereplő szeretőről, a férje szájából, ha hihetünk a szerzőnek és/vagy a lapnak. (A férj, Rudolf Péter már 2013-ban megkapta.) Egyetlen szóval se vitatom a színészi teljesítményüket. Sőt, az se érdekel, hogy ki mit csinált és kivel, ki bocsátott meg, miért és kinek. Az se érdekel, hogy lett-e az említett viszonynak házasságon kívüli gyümölcse is, vagy nem lett. Ebben az egészben három dolog lényeges. Az első, hogy az említett színészi teljesítményektől függetlenül – van még pár jó színész rajtuk kívül is ebben az országban – az olvasóban – akkor is, ha nem igaz – felvetődik a paraszolvencia gondolata. Még egyszer leszögezem: mindkettejüket jó színésznek tartom és nagyon szeretem. Nem Eperjes-féle szeretettel, hanem az enyémmel. Feleslegesen nem hazudok (a politikai kommunikáció egyik alaptétele kellene, hogy legyen). Megjelenik egy képzelt sztori a kifizetett férjről és szeretőről-anyáról. A képzelt sztorik pedig annak ellenére okozhatnak gondot, hogy képzeltek: nem az az érdekes, mondta nekem valaki még vadabb korszakomban, hogy megtettem-e vagy nem, hanem, hogy el lehet-e rólam képzelni. A képzeletért is meg kell dolgozni. És a mai hatalmasokról sok minden elmondható, de az nem, hogy ne iparkodnának.
A második, hogy mindannyian naponta találkozunk azzal a vallásos köpenybe burkolózó besározással, ami a mai kormánypropaganda – kormány-ellenpropaganda – lényeges eleme. Az álkereszténységgel. A borivással és vizet prédikálással. Rogán Antal kontra Juhász Péter. Vona Gábor és frakciótársai promiszkuitása. A ma hatalmon levők szemeiben (is) annyi gerenda van, amennyiből az egész Parlamentet újra fel lehetne állványozni. Ami ebben a cikkben áll, az én olvasatomban csepp figyelmet se érdemelne, ha nem olvasnám-hallanám-látnám naponta a tudatos tudathasadás megannyi termékét, egészen a legutóbbi március tizenötödikei antiünnepig, amikor riportertől kormányhű résztvevőkig mindenkin úrrá lett a részleges amnézia. Fütyültek, igaz, de még nem dobáltak semmit. Se tojást, se utcakövet, se benzines palackot. Még. És nekik is volt rá jó okuk. Úgyhogy még hallgassunk, de jó mélyen.
Iványi Gyurival volt ma (Önöknek tegnap) egy kis csörténk a tapasztalatok és sérelmek halmozódásáról, a hazugságról és az elégedetlenség kitöréséhez MÁR elégséges hazugságtömegről. Szóba került valahogy az őszödi beszéd is, ami Gyuri szerint “a hazugság kultúrájával való szakítás ügyetlen kísérletének példázata”. Az, de ezzel nem magyaráztunk meg semmit, kiváltképp azt a kataklizmaszerű hatást nem, amit kiváltott. Az elégedetlenség kitöréséhez, állítottam előtte, elég egyetlen kis hazugságon kapás, erre volt példa az őszödi beszéd. Gyuri azt gondolta, hogy én is beleestem a tömegpszichózisba, és hazugságbeszédként gondolok rá, pedig nem. Soha nem is gondoltam rá így. Én a KORÁBBI hazugságokat BEISMERŐ beszédnek tartom és tartottam. A “korábbi” is hangsúlyos, de legfőképpen a “beismerő”. A beismerés a büntetőjogban ÖNMAGÁBAN nem bizonyíték (ezt szokták úgy érteni, hogy “nem bizonyíték”), viszont a bizonyítékok koronája. “Ha már ő maga is kimondja.” Ez volt az őszödi beszéd hatásának titka. Hogy Deutsch Tamás mit mond a kábítószerről, Rogán Antal a helikopterezésről, vagy Eperjes Károly Jordán Tamás pályázatának elbírálásában játszott szerepéről, akkor kezd érdekessé válni, ha bebizonyosodik, hogy nem úgy volt. De ezek egy napos hírek. Aztán jön valami más, majd megint más. Az ember azt hinné, hogy rendre, szépen elfelejtődnek. Az ebben a vicc, hogy nem. Nem felejtődnek el, hanem összegződnek. Hogy mi lesz az utolsó csepp a pohárban, nem lehet előre tudni, de minél tovább tart a hazugságsorozat, annál biztosabb, hogy lesz ilyen. A sok gyanú összege előbb-utóbb felér egy beismeréssel. És ebben az az érdekes, hogy akkor is, ha akad a vádak között hamis. Ha csak ráfogták, vagy csak úgy tűnt. Ilyenkor lép a tények helyébe a képzelet.
Gyuri persze mást állít. Ő azt mondja, a hazudozás mindenki előtt nyílt titok, “a történelmi bűn az, ha valaki megsérti az omerta, hallgatás törvényét”, és bevallja. Vagyis – e logika szerint – az emberek azért lázadnak fel, mert kizökkentik őket abból a félig álom-félig valóság állapotból, amiben ha a valóság nem is, de a hiánya többé-kevésbé mindenki előtt ismeretes, ugyanakkor kényelmesebb úgy tenni, mintha nem volna az. Ezzel szemben én azt gondolom, hogy az emberek nem AZÉRT, hanem AKKOR lázadnak fel, amikor már nem lehet úgy tenniük, mintha semmiről se tudnának. Az omertának vajmi kevés köze van hozzá, tudniillik az omerta mindenekelőtt a MAFFIÓZÓK viselkedését szabályozza. Hogy a maffiának – a maffiaként működő államhatalomnak – része volna a választópolgár is? Nem. Nem része, csak kárvallottja. Az állampolgár maffiaállamban is a védelemért fizet, csak ez a védelem itt MAGÁTÓL AZ ÁLLAMTÓL VALÓ VÉDELEM. Nem azért fizetsz, hogy jó legyen neked, hanem azért, hogy ne legyen neked rossz. Nem azért fizetsz, hogy megvédjelek, ha agyon akarnak verni, hanem azért, hogy én ne verjelek agyon. Nem azért védelek meg másoktól, hogy ŐK ne bántsanak, hanem azért, hogy egyedül ÉN bánthassalak.
“A tapasztalatok nem halmozódnak.” Bokros Lajostól származik, Gyuri szokta nekem idézni. Azok bizony láthatóan nem halmozódnak, írta most is. Csakhogy ez a mondás némi pontosításra szorul. A MEGÉRTETT tapasztalatok – ha úgy tetszik, a konzekvenciák emlékei – nem halmozódnak, mégpedig azért, mert a megfelelő konzekvenciákat kevesen vonják le. Ezért hallani ma is minden utcasarkon, hogy “majd ők”. Bármelyik csoport, amelyiknek a disznóságairól már elfeledkeztek, vagy amelyiknek még nem volt alkalma disznóságokat elkövetni. Hogy ennek az egésznek mi az oka, miért tűnik hatalmi pozícióba kerülve szinte eleve elrendelésnek a csalódást keltő viselkedés, miért kell újra és újra csalódni, azon kevesen tudnak és/vagy akarnak eltöprengeni. Még kevesebben merik levonni a megfelelő következtetést. “Azt úgysem lehet.” “Utópia.” “Nem engedik.” De a legtöbben eddig se jutnak el. “Meg kell újulniuk.” “Le kell cserélni az elitet, és minden megváltozik.” “Szigorúan a körmükre kell nézni.” És aztán minden marad a régiben.
A sérelmek viszont halmozódnak, és egy idő után a felszínre törnek. XIV. Lajos kicsapongásai, fényűzése és hadakozásai (a Versailles-i kastélyoktól a spanyol örökösödési háborúig), XV. Lajos kicsapongásai árát a kvázi-reformer XVI. Lajos fizette meg, a Rákosi alatt összegyűlt elégedetlenség Nagy Imre alatt érett forradalommá, Kádár János rendszere Grósz Károly és Németh Miklós alatt lehelte ki lelkét, Lenin-Sztáliné Gorbacsov alatt. Nicolae Ceaușescunak elég volt egy füttykoncert is, amivel nem tudott mit kezdeni, vagy gondoljanak az “arab tavaszra”, még akkor is, ha rásegítettek, ha korábbra akarnának visszanyúlni a történelemben, akkor az előreformációra Savonarolával, a reformációra, I. (Stuart) Károly sorsára, annyit sorolhatnék fel, hogy estig nem győzik olvasni. Sérelmek mindig vannak, de nem mindegy, mifélék, mekkorák, milyen számosak, mennyire irritálóak, és ADNAK-E NEKIK LEVEZETÉSI LEHETŐSÉGET. Az elnyomás, hazudozás és nyíltan kettős mérce sohasem jó ötlet. Persze, ha az embert önnön rendszere kényszeríti, és már csak két lehetőség között választhat: tovább a bukás útján, vagy egy újabb őszödi beszéd, akkor nem sokat lehet tenni.
A harmadik lényeges dolog az, hogy a fenti cikket – tudomásom szerint – SENKI NEM CÁFOLTA. Vagy ha igen, olyan halkan, hogy hozzám nem jutott el. Szó ne érje a ház elejét. Hogy kinek a szava, Önökre bízom. Tehát, ha így van, Rudolf Péter hiába bocsátott meg. És tízmillió Kossuth-díjat nemigen lehet kiosztani.
http://hot24.hu/rudolf-peter-m
Ui. A hamisításokról: van úgy, hogy betoldanak, van úgy, hogy elvesznek. Josephus Flavius A zsidók történeté-be betoldottak, ez az ún. Testimonium Flavianum, a Krisztusra vonatkozó “flaviusi hitvallás”. Utólagos keresztény betoldás volt. Lehetséges, hogy a feleségre vonatkozó inkriminált rész is ilyen. De az is lehetséges, hogy ez az eredeti. Sőt, vannak teljes hamisítványok is, amelyek ennek ellenére igazak. Úgy készültek, hogy az eredeti irat elveszett, és utólag reprodukálták, de szöveghűen. Tele van ilyenekkel a történelem. Ha viszont valaki figyelmesen elolvassa ezt az írást, akkor látni fogja, hogy maga a pletyka a legkevésbé sem érdekel önmagában. Már bőven elég, ha hihető. Egyetlen szóval nem írtam, hogy biztosan tudom, mi az igazság, már csak azért sem, mert nem tartottam a lámpát szeretett vezérünk ebbéli ügyködéseinél. Az idézett cikk csak kiindulás valami sokkal súlyosabb mondanivalóhoz.