Miféle csend

“Fönn az égen ragyogó nap.
Csillanó tükrén a tónak,
Mint az árnyék, leng a csónak.
Mint az árnyék, olyan halkan,
Észrevétlen, mondhatatlan
Andalító hangulatban.
A vad alszik a berekben.
Fegyveremmel az ölemben
Ringatózom önfeledten.
Nézem ezt a szép világot.
Mennyi bűbáj, mily talányok!
Mind, amit körültem látok.
Nap alattam, nap fölöttem,
Aranyos, tüzes felhőben,
Lenn a fénylő víztükörben.
Itt az ég a földet éri.
Tán szerelme csókját kéri…
Minden oly csodás, tündéri.
Mi megyünk-e vagy a felhő,
Vagy a lenge déli szellő,
A szelíden rám lehellő?
Gondolatom messze téved
Kék ürén a semmiségnek.
Földi élet, hol a réved?
Szélei nádligeteknek
Tünedeznek, megjelennek.
Képe a forgó jelennek…
Most a nap megáll az égen,
Dicsőség fényözönében,
Csöndessége fönségében.
S minden olyan mozdulatlan…
Mult, jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?
A levegő meg se lebben,
Minden alszik… és a lelkem
Ring egy méla sejtelemben:
Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?…” (Vajda János: Nádas a tavon)

“Miféle csend” bővebben

A gólem

(mágia és művészet)  
 
A zeneszerző olyan fickó, aki akaratát a mit sem sejtő levegőmolekulákra kényszeríti, gyakran mit sem sejtő zenészek segítségével.
 
(Frank Zappa)
 
Mindenki művész, aki művész. Hülyén hangzik így, pedig csak annyi, hogy nem mindenki művész, akit annak hívnak, vagy aki annak hívja magát. Végső elviségben persze mindenki potenciális művész, de ez a végső elviség olyan végső elviség, mint a mahajána “mindenki lehet Buddha” tétele. Nagyon régen mágusnak mondták volna, ameddig a kettő el nem vált egymástól. A művészet maradni látszik, mint fedősztori, a mágia illegalitásba vonult, már amennyiben él egyáltalán. Talán ennek a – valamiféle babonaságként kezelt – maradványa a fényképezéstől – ha valaki olvasott indiánregényeket: még a lerajzolástól is – való félelem. Az ábrázolás muszlim tilalma (korlátozása). 

“A gólem” bővebben

Menekülés

“A művészet nem menekülés az életből, hanem menekülés az élet elől.” Joseph Goebbels, ne keressék, mert szerintem nem fogják megtalálni. Hogy éppen ő, éppen Hitlerrel kapcsolatban, és éppen én idézem, tökéletesen irreleváns.
Gondoljanak helyette egy Önöknek szimpatikus személyre, és rendben vagyunk.
Hitler persze nem volt a szó szoros értelmében művész. Én nem tudnék olyan akvarelleket festeni, mint ő, de ettől még az távol van a művészettől. Azt se tudom, milyen építész vált volna belőle, de azt mondják, jó. Autodidakta volt, mint például a katonailag képzetlen Sztálin is, ami ugyanakkor korántsem azt jelenti, hogy Sztálin nélkül a Szovjetunió megnyerte volna a második világháborút.

“Menekülés” bővebben

Szalmaláng

(Sámson haja)
Csodatévő kuruzsló érkezik a faluba. Rögtön nagy tömeg veszi körül. A kuruzsló kis bevezető után elkezdi fogadni a gyógyulni vágyókat. Elsőként egy pösze és egy sánta járul elébe. A kuruzsló rájuk kiált:
– Sánta, dobd el a mankód, és járj! Pösze, mondj valamit!
Megszólal a pösze:
– Eleszett a szánta.

“Szalmaláng” bővebben

László András

Kevés ellentmondásosabb alakja van a mai magyar – előjelek nélküli – elitnek. Bizonyos (sok) értelemben olyan, mint Curzio Malaparte, alias Curt Erich Suckert volt, a fasisztából kommunistává lett egykori olasz író-újságíró-haditudósító, noha ő nem lett kommunistává. Őt se tudja senki sehova tenni. “Fasiszta”, “náci”, ez a legáltalánosabb “baloldali” vélekedés róla, noha László se nem fasiszta, se nem náci. Soha nem volt egyik sem, ugyanakkor bizonyos értelemben egyik sem áll tőle távol. Legközelebb akkor járhatunk az igazsághoz, ha az ezekhez az ideológiákhoz való viszonyát ugyanazzal jellemezzük, mint anno ő Julius Evoláét: “se azt nem mondta magáról, hogy fasiszta, se azt nem, hogy nem fasiszta”. László Andrástól se hallottam soha se azt, hogy fasiszta vagy náci volna, de azt se, hogy nem.

“László András” bővebben

Egy kis ungabunga,

 
hogy megelőzzem az Önök csalódását. Nevezzük használati javaslatnak (nem utasítás) az én olvasásomhoz. Miért kell ez? Elvégre Önök már felnőttek. Gyerekek nagy ívben elkerülnek, itt legalábbis. Nekik még végig kell menni azokon a stációkon, amelyek után az ember olyan témák felé fordul, mint én. “Témák felé?”
Helyben vagyunk.

“Egy kis ungabunga,” bővebben

Következmény és következtetés

E kettő már csak azért sem ugyanaz, mert a következtetés és a következtetés alapja (a következmény oka) egyáltalán nem biztos, hogy fedi egymást.
A “karma” nem a “sors”, vagy predesztinált “sors”, hanem a KÖVETKEZMÉNY (az OKOZAT) törvénye. A “törvény” szót mindig tegyék idézőjelbe. Törvény, olyan értelemben, ahogy a fejekben a joggal összemosódott, nem létezik. S mi van helyette? Mi az, amit ekképp tisztelhetünk? KONSTATÁLÁS. Ez. Hogy e konstatálás megfelel-e a “valóságnak”, a legalább pillanatnyi állapotnak, s hogy MIT konstatálunk, megint más kérdés.
Valamit, valameddig. De ez már a mi fogyatékosságunk, amennyiben fogyatékosságnak lehet nevezni.
Végül is mindent lehet mindennek nevezni.

“Következmény és következtetés” bővebben